Pages

2009. szept. 11.

A Rise Fm-et elhallgatták..

Ezt a számomra szörnyüséges emailt még tegnap fél 8kor kaptam,amiben a következö sorok álltak :

RiseFM Budapest – az utolsó szó jogán

A RiseFM rádiót tavaly tavasszal indítottuk el. Az akkor még csak a Balaton környékén fogható kis helyi rádióval a fiatal korosztályt céloztuk, számukra kedvelt zenékkel és igényes műsorral. A csapat lelkesedése gyorsan meghozta a sikert, a RiseFM rövid idő alatt igen népszerű lett. A sikeren felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy irány a nagyváros és azt tűztük ki célul, hogy Budapesten is megszólaljon a rádió.

Fővárosi frekvenciához azonban nem könnyű hozzájutni, ezért néhány befektető segítségével megvásároltuk a Pont FM rádiót, és ezzel együtt a 88.1-es frekvencia sugárzási jogát. Idén februárban el is indult a RiseFM adása, amelyet néhány hónappal később már több százezer fiatal hallgatott és több tízezren vettek részt az általunk szervezett Niterise partykon.

Azt azonban álmukban sem gondoltuk volna, hogy a mostanihoz hasonló helyzetbe keveredhetünk és egy eltitkolt tartozás miatti jogi vita lehetetleníti el a budapesti sugárzást. Ugyanis a 88.1-es frekvencia korábbi tulajdonosa, és az ő érdekeltségébe tartozó Egopress Kft. az adásvételkor írásban nyilatkozott a cég adósságairól, azonban később kiderült, hogy a lista korántsem teljes, több tíz millió forintos tétel nem szerepelt benne. Emiatt elálltunk az adásvételi szerződéstől és a Bírósághoz fordultunk, hogy eredeti szándékunkat szem előtt tartva tovább rádiózhassunk, vagy a korábbi tartozások rendezésére fordított pénzt visszakapva új megoldást találjunk, hogy a rádió szólhasson.



Talán a rádió túl gyorsan lett túl sikeres és ezzel együtt értékes, ezért különböző érdekcsoportok is beleszólhattak a dolgok alakulásába. Megmagyarázhatatlan módon még a Nemzeti Hírközlési Hatóság is meglepő intézkedéseket tett. A régi tulajdonos a hírközlési hatósághoz fordult, amely annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a két tulajdonos közötti vitában a Fővárosi Bíróságon perek vannak folyamatban, a Ket. 32 § szerint nem hozhatott volna határozatot a per lezárultáig, mégis megtette ezt. Ezzel túllépve a hatáskörét, döntést hozott a Fővárosi Bíróság helyett.

(A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény vonatkozó szabályozása: Az eljárás felfüggesztése
32. § (1) Ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el, továbbá ha a döntéshez külföldi hatóság vagy más szerv álláspontját is be kell szerezni, a hatóság az eljárást felfüggeszti.)

Ekkor azzal szembesültünk, hogy bár mi bíztunk a törvényes igazunkban és a jogban, az NHH szokatlanul gyorsan, azonnali hatállyal végrehajtatja a határozatát és lekapcsoltatja a RiseFM adását, visszaadva a frekvenciát a Pont FM-nek, aki talán csak azért szerezte azt vissza, hogy a RiseFM eddig befektetett pénzének visszaadása nélkül újra eladhassa másnak. Erre utal az is, hogy az eddig rock zenét sugárzó Pont FM, most hirtelen a RiseFM által bevezetett zenéket kezdte sugározni. És kedvesen, még egyszer megforgatva a kést és átírva a RiseFM szlogenjét, hangoztatja, hogy „Pont FM, a zene pont elég”. Az ORTT-vel kötött, jelenleg érvényes műsorszolgáltatási engedély is a RiseFM elnevezésű (védjegy oltalom alatt álló) adásról szól, Pont FM nem szerepel benne.



Jelen pillanatban tehát nem tehetünk mást, minthogy harcolunk a magunk igazáért, és az eljáró hatóságokat elfogultság mentes és törvényes eljárásra kérjük. Addig is Balaton, Internet, mobil!



A RiseFM csapata


Ehhez én csak annyit tudok hozzá fűzni,hogy sajnos Magyarországon,főleg Budapesten,már elég megszokott dolog az,hogy a legjobb és legszínvonalasabb rádió adok egy idő után eltűnnek csak úgy a semmiben...gondolok én itt a Radio Deejay-re.
Csak azt nem értem,hogy ha már egyszer a Pont Fm (Rock adó) eladta a frekvenciáját,meg mit tudom én milyet,most akkor meg minek kell neki akkor mégis ? Mert mi értelme volt eltitkolni azt a nagy összegű tartozást ? Én nagyon remélem,hogy mihamarabb vissza tér a Rise Fm,mert ez egy igen különleges zenei rádió adó volt,és lesz mindig is...Viszont szerencsére addig is van internet,mobiltelefon...ezeken legalább lehet fogni a Rise Fm-et,amig minden gond és baj meg nem oldódik..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése