Pages

2009. ápr. 8.

Tuning Show 2009.Ápr.11-13

Most hétvégén kerül megrendezésre a Hungexpo téren a 2009 Tuning Show amit már tavaly is megrendeztek,a program idén még színvonalas mint tavaly volt,lesz ott minden,a Drift bemutatókon át a hires The Fuel Girls Show-ig,szóval idén sem érdemes kihagyni,akit érdekel,az nyugodtan látogasson ki rá,a belépő pedig nem is olyan vészes,poton 2500ft ami pedig igazán nem sok egy ilyen színvonalas rendezvényért

Szóval én biztos nem fogom kihagyni,tavaly is nagyon élveztem,és tutti hogy idén is fogom,szóval ott találkozunk :)

Amit a szervezök igérnek :

A LEGNAGYOBB HAZAI SHOW AND SHINE AUTÓ SZÉPSÉGVERSENY ÉS HANGNYOMÁS VERSENY!

A tuning autós találkozóra érkező autósok több megmérettetésben is részt vehetnek és mérhetik össze autóikat az itthoni és a környező országok tuning vasaival.

Az első két napon (április 11-12.) a külső területeken az optikáé lesz a főszerep, a megjelent autók mindegyike részt vehet a show szépségversenyén, melynek elbírálását szakavatott német és belga tunerek, valamint hazai szaktekintélyek végzik majd! A zsűriben találhatunk résztvevot Európa legnagyobb tuning kiállítása, a Tuning World Bodensee bírái közül, a megmérettetés pedig idén sem babra megy: a minden eddiginél több, és nagyobb értékű nyeremény mellett, a külföldi bírák közül kiválasztott 5 magyar autó, teljes ellátás biztosítása mellett vehet részt az idei első XS CarNight találkozó nemzetközi tuning szépségversenyén!

HAZÁNK LEGSZEBB AUTÓI, A LEGNAGYOBB MAGYAR TUNING TALÁLKOZÓ!

Ahogy az eddigi években, idén is igyekszünk minél szélesebb palettát bemutatni a hazai tuning autók és cégek világából. A Show 24.000 m2-es fedett területén hazai tuning klubok standjai, számos tuning- és hifi cég standja, valamint nekik köszönetően közel 500 egyedileg módosított tuning autó lesz látható.

A rendezvény helyszínének külső területe mindhárom napon más programoknak ad otthont. A show fesztivál jellegét a szabadtéri területen megszervezésre kerülő tuning találkozó, valamint autós klubtalálkozó biztosítja, melyre szeretettel várunk minden módosított autóval rendelkezo tuning-őrültet!

A második napon (április 12.) kerül sor az év első nagy dBdrag racing hangnyomás versenyére. Az elért eredmények természetesen beleszámítanak az éves versenybe, tehát pontszerző fordulóról van szó. Mivel évek nem volt hivatalos dBdrag verseny Magyarországon, ezért a 12-i forduló egyben oktatóverseny is lesz, amihez Ausztriából jön maga a felszerelés, valamint a hivatalos zsűri is, akik mindenkinek segítenek a szabályok és kategóriák közt eligazodni.Mindkét megmérettetés profi zsűrizés mellett, több kategóriában értékes nyereményekkel várja a résztvevőket. A nevezés mikéntje, valamint a versenyek pontos leírása ezen az oldalon található.

EURÓPA LEGTÜZESEBB SHOWJA! FUEL GIRLS BEMUTATÓ ÉS STUNT SHOW!



Az autók mellett folyamatos műsorok és bemutatók szórakoztatják majd a látogatókat, melyekre a show központi nagyszínpadán kerül majd sor. A színpad nem lesz más, mint világ legnagyobb autókiállításain megjelenő Car Catwalk Stage, mely kifejezetten autók és hozzájuk kapcsolódó programok bemutatására lett kifejlesztve, ezen belül is egy igen speciális programra: a hazánkban újra fellép az angol FUEL Girls csapata! Az Európa legforróbb autós showjaként számontartott műsor főszereplői a FUEL gyönyörű, lenge ruházatú hölgyei, akik napjában többször, rendkívül látványos és forró hangulatú műsorszámmal örvendeztetik majd meg a magyar férfitársadalmat!

Aki tavaly látta akció közben a FUEL csapatát, annak nem kell bemutatni, mire is képes az öt angol lány - idén azonban egy teljesen új oldalukról is megmutatják magukat a hazai közönségnek. Szereplésükkel igen pikánsan megfűszerezik a drift bemutatókat, emellett pedig a kültéri programok során többször is feltűnnek a FUEL Stunt Show keretei között: saját motorokkal, valamint buggyval vezetik be a műsorszámokat, garantált adrenalinszintet biztosítva a látnivalókhoz!

XKLUZÍV DRIFT SHOW ÉS DRIFT TAXI NORVÉG ÉS ÍR PROFIKKAL

A show egyik fő érdekességét, szokás szerint a leglátványosabb autós őrület, a drift színvonalas bemutatói jelentik majd, melyet profi külföldi drift versenyzők prezentálnak a hazai közönségnek. A bemutató a versenyzők által épített technikás pályán történik majd, melynek főszereplői sok száz lóerős japán autók, és természetesen a nemzetközi drift versenyek, valamint a brit és ír bajnokság sztárjai lesznek.

Láttál már bikaviadalt, melyen a torreádor egy lenge öltözetű hölgy, a bika pedig egy 500 lóeros Nissan Skyline? A drift bemutatók főszereplői ezúttal nem csak az autók és a versenyzők lesznek, hanem a FUEL tűzforró lányai is: több, előre kidolgozott koreográfiával, zenével a drift bemutatók egy teljesen új dimenziója nyílik meg a gumifüst illatára éhes közönség elott!

A naponta két alkalommal megtekinthető műsorok mellett, az összes autó anyósülésében lehetőség lesz drift-taxizásra is, tehát akár testközelből is megtapasztalható, mire képes egy igazi D1-es versenyautó! A külföldi sztárvendégek mellett pedig természetesen hazánk drift pilótái is megmutatják, mire képesek!

A Drift Show abroncs-cseréinek támogatója a 0-24 órás nyitvatartással üzemelő Non-Stop Kaucsuk Bt!

NEMZETKÖZI TUNING CÉGEK, TUNING EXPO!

Rendezvényeinken évről-évre növekszik az európai tuningcégek száma, mely idén minden eddiginél nagyobb külföldi jelenlétben fog megnyilvánulni. A hazai importőrökön keresztül számos nagy nemzetközi cég teszi tiszteletét standjával, és hazánkban még soha be nem mutatott demóautóival Budapesten, színvonalban a legmagasabb minőséget és a legújabb trendeket képviselve. Több műhely is igen komolyan készül a rendezvényre, néhány autó pedig kifejezetten erre az alkalomral épül: a Tuning Show 2009 saját lowrider autója egyenesen Németországból érkezik hazánkba, készítéséről és szerepléséről pedig az egyik legnépszerűbb német autós műsor számol majd be a rendezvény után!

Természetesen a hazai vállakozások is kitesznek magukért: minden eddignél színesebb felhozatal, rengeteg új, egyedi építés sorakozik majd fel a rendezvény fedett területén. A Show egyben a legnagyobb hazai tuning expót is képviseli - sok cég a legütősebb akcióit, és legújabb termékeinek bemutatóját is a szezonnyitó alkalomra tartogatja - itt biztosan mindent helyben megtalálsz, ami autód építéséhez-szépítéséhez szükséges!

KÜLFÖLDI EXKLUZÍV AUTÓCSODÁK, CSÚCSKATEGÓRIÁS VENDÉGAUTÓK

A 2009-es Carstyling.hu Tuning Show jelmondata és fő irányvonala: NEMZETKÖZISÉG. Az elmúlt évek kemény munkájának köszönhetően a nemzetközi tuning szcéna, velük együtt számos külföldi média is felfigyelt rendezvényeinkre, ennek folyományaként pedig igen nagy számú magán építő jelezte részvételi szándékát, szerte Európából. Mindezt több tucat külföldi csúcskategóriás vendég autó meghívásával fejeltük meg, melyek a kontinens legelismertebb és legszebb tuning kreációi közül kerültek kiválogatásra a 2008-as év során!

A környező országok mellett, Európa több pontjáról érkeznek átépített autók hazánkba, csak Németországból egy több mint 50 autóból álló konvoj teszi tiszteletét rendezvényünkön, és tölti a húsvéti ünnepeket a legnagyobb magyar tuning show-n!

TUNING SHOW 2009 - JOBB HA IDOBEN FELKÉSZÜLSZ...

...mert 2009. április 11-13. között, Budapesten ismét igazi exkluzív szenzációval lepjük meg hazánk autókat kedvelő közönségét! A 2006-2007. években hatalmas sikert aratott Szezonnyitó Sportautó és Tuning Show-k, valamint a tavalyi, Carstyling.hu Tuning Show 2008 folytatásaként, idén is igen magasra tettük a lécet, az elmúlt évek tapasztalatai alapján, újra hazánk eddigi legnagyobb volumenű autó tuning fesztiválját szervezzük meg, mely során hazánk legszebb tuning autói mellett rengeteg, Magyarországon még soha nem látott külföldi autócsodát, és rendkívül színes programokat mutatunk be a nagyérdeműnek! A tavalyi helyszín dupláján, összesen 24.000 m2 fedett, és ugyanennyi kültéri területen megrendezésre kerülő fesztivál mind méreteiben, mind felhozatalában igazi nemzetközi show lesz, mellyel Budapest is végérvényesen belép a nagy európai tuning rendezvények sorába!



És itt a hires Flyer :




További információ :
http://www.carstyling.hu/show200

A tavalyi Tuning Show összefoglalója

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése