Pages

2009. okt. 13.

Robert Capa Fotó Kiállítás

Október 10. azaz szombaton délután volt szerencsém ellátogatni a Ludwig Múzeumba ahol is egy időszakos kiállítás nyílt még nyáron Robert Capa fotóiból,és vasárnap volt az utolsó olyan nap, amikor még lehet tekinteni ezt a fenomenális képkiállítást.

Én először személy szerint nem is halottam semmit erről az igen tehetséges fotós & hadi tudisitoról, se magáról a kiállításról, de amikor a mamám mondta, hogy van ez a kiállítás a Ludwig Múzeumban,és hogy ö meg szeretné tekinteni,akkor azonnal bogarat ültetett a fülembe,és elkértem tölle azt a prospektust,vagy füzetecskét, amiben a kiállításról és a művészről volt egy kisebb leírás. Na jó van, mondom,ez egy igazán nekem való kiállítás egy részt azért is mert jó magam nem csak hobby szintű dj vagyok,hanem még hobby szintű fotós is,más részt pedig szeretem az ilyen háborúról szóló művészeteket is,és ezen az idő szakos rendezvény pont öntözve volt ez a két dolog. Akkor meg is egyeztünk a mamámmal, hogy hát jó, akkor először gyorsan ki mos, aztán pedig elmegyünk a kiállításra.Olyan 14:30 körül indultunk el itthonról,és olyan 15:15re értünk oda,és olyan fél 6ig ott is voltunk.

Szóval engem egyszerűen ledöbbentett ez az egész, mind a fotós személyisége, mind pedig a művei alapján. Egyszerűen én ilyen fotósról még halottam, aki ennyire élt halt a munkájáért, amit ráadásul szeretett is, mint ez Robert Capa. Szóval ez nem csak egy egyszerű képkiállítás volt, ahol egy nagy terembe van vagy 10-20 kép,itt iszonyatosan sok képe ki volt állítva,úgy egy terembe olyan 50-60db képe ki volt állítva,és KB 6-7 nagy teremnyi volt az egész kiállítás. Meg hát ö nem csak egy egyszerű fotós volt, hanem a II. világ háborúban még hadi tudósító is,és szinte az összes II. világháborús országot végig járta,mint Pl : Francia ország (Párizs),Spanyol ország,Németország. Sőt még a Normandia partra szálláson is ott volt

De mint minden fotós ö se egyből a közepén kezdte a dolgokat.Nagy dolgokon ment keresztül azért,hogy ilyen híres fotós lehessen. Mellesleg ö a XX. század egyik legjelentősebb haditudósítója volt.

Szóval tényleg egy igazi nagy fotós és hadi tudósító volt,és én nem igazán tudom,hogy a későbbiekben hogy alakul majd az életem,és mivel fogom keresni a kenyeremet,de az már biztos,ha úgy hozza a sors,hogy fotós legyek,akkor öreg koromra majd úgy szeretnék meghalni,hogy a képeimet kiállítsák..

Igy Robert Capa a képeivel ki vivta nállam azt,hogy ö legyen a fotós példaképem :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése